A budapestiek elsöprő többsége nem kér a tűzijátékból

A budapestiek elsöprő többsége nem kér a tűzijátékból

Még a fideszes szavazók fele is felelőtlen és esztelen pénzszórásnak tartja, és inkább a Lánchíd felújítására költenék az árát.

Nagyon mellélőtt a kormány a cirkusz erőltetésével a kenyér helyett. Erre az eredményre jutott Publicus reprezentatív országos felmérése, amit a Népszava ismertetett. Elsöprő többségben utasítja tehát el az ország, és azon belül is főleg Budapest Orbánék augusztus huszadikai terveit.

A tiltakozás oka többrétegű.

Egyrészt hatalmas felelőtlenség a jelen helyzetben tömegrendezvényt tartani. Az ország kétharmada, a budapestiek négyötöde, de még a fideszes szavazók fele is így gondolja. Az ellenzők attól tartanak, hogy egy ekkora tömeg berobbanthatja a járványt.

De ha ez nem lenne elég, az a kormánydöntés végképp kiverte a biztosítékot, miszerint az ünnepségek és a tűzijáték korábbi százmilliós nagyságrendű költségét az idén 6,5 milliárdra emelte a kormány. A megkérdezettek 75 százaléka sokallja ezt az irdatlan mennyiségű közpénzt egy párnapos rendezvényre. Főleg, hogy eközben életek mennek tönkre a járvány okozta gazdasági válságban.

 Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik szavazói 78-91 százalékos arányban utasították el a költekezést. De még a fideszes válaszadóknak is csupán a fele örül a nagyszabású ünnepségnek. Kissé meglepő módon a vidékiek még a fővárosiaknál is kevésbé nézik jó szemmel az elszálló költségeket.

Különösen pazarló ez az esztelen költekezés a Lánchíd felújítása kapcsán tanúsított kormányzati szűkmarkúság fényében.

A válaszadók 76 százaléka elvárná a kormánytól, hogy az ígértnél magasabb összeggel vegyen részt a Lánchíd felújításban. Még a Fidesz-szavazók csaknem fele is így gondolja. A szocialista érzelműeknek pedig a 100 százaléka.

A budapesti válaszadók 90 százaléka várna több támogatást az Orbán-kabinettől, de a községben élők 69 százaléka is értetlenül fogadja a kormány fösvénységét.

A magyarok többsége átlát a szitán. A válaszadók csaknem kétharmada úgy véli, hogy ezzel valójában az ellenzéki városvezetést akarja a vámpírkormány nehéz helyzetbe hozni.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.12

Soros: Orbán és Kaczynski elfoglalták az államot, ők az EU belső ellenségei

Orbán Viktor Magyarországon és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban elfoglalták az államot, és mozgalmaik ellenzik azokat az értékeket, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították - véli Soros György.

  • 2020.08.12

Az amerikai külügyminiszter nagy ívben elkerüli Magyarországot Orbán miatt

Közép-európai körutat tesz Mike Pompeo, az USA külügyminsztere. A kínai kommunista diktatúrával pajtizó Orbánnal inkább nem akar találkozni.

  • 2020.08.12

Hé csicskasajtó! Orbán nem szeretetből, hanem gyűlöletből mutat példát! - FFF

Míg Orbán csicskái hős vezérnek próbálják behazudni a felcsúti miniszterelnököt, addig a valóságban már szinte minden embercsoport ellen indított aljas gyűlölethadjáratot.