A kormány szerint sem alkalmas Kásler Miklós a miniszteri feladatokra

A kormány szerint sem alkalmas Kásler Miklós a miniszteri feladatokra

Orbán Viktor nem szokott minisztereket lecserélni a kormányában, hiszen az arról árulkodna, hogy ő is tud hibázni. Emiatt csak szépen csendben kezdte Kásler Miklós jogköreit átadni Don Pintér Sándornak. 

Az Operatív Törzset annak megalakulása óta Pintér Sándor, belügyminiszter vezeti, Kásler Miklós bevonásával. Most úgy tűnik Orbánék inkább már kivonnák Káslert a forgalomból.

Kásler Miklós, az embertelenség minisztere

Kásler minden lelkiismeretfurdalás nélkül jelentette ki annak idején, hogy, aki hisz a 10 parancsolatban, az nem lesz súlyos beteg, és aki beteg lett, az maga tehet róla. Így indult miniszteri karrierje, ami most tetőzni látszik, ugyanis a Kásler kvóta már most emberéleteket követelt.

Sem az ellenzéki politikusok, sem a szakértők, sem az egészségügyi dolgozók nem értik mi szükség volt a kórházi ágyak 60 százalékának kiürítésére. A döntés teljesen értelmetlen volt, és már most számos tragédiával végződő eset került napvilágra. 

Kásler Miklós márciusban elkezdte egykori "kollégáit" kirúgni, vagy kirúgással fenyegeteni. Így az orvostársadalom is lázadozni kezdett ellene. A legnagyobb vihart talán Csernavölgyi István elbocsátása kavarta, akiről időközben kiderült, hogy nem is az ő feladata lett volna az, ami miatt elküldték.

Kásler további értelmetlen döntései között szerepelt a vidéki kórházakból a betegek Budapestre szállításának elrendelése, valamint, hogy megtiltotta a kórházigazgatóknak, hogy nyilatkozzanak. Amikor Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselője számon kérte az embertelen döntéseket, Kásler egy vállrándítással, és egy gúnyos megjegyzéssel zárta le a vitát.

Mostanra azt is tudjuk, hogy a vírus leginkább a kórházakban jelent meg, és terjedt. A fertőzöttek 14 százaléka egészségügyi dolgozó.


Katonai fegyelem jön az egészségügybe

444.hu úgy tudja Orbán Viktor és Kásler Miklós a járvány kezdete óta nem egyeztettek négyszemközt egymással. Káslert március végén kivonták a kommunikációs frontvonalból, azóta nem láthattuk az Operatív Törzs tájékoztatóin sem. Az elmúlt hetekben több fideszes is Kásler ellen fordult.

A Népszava szerint Pintér Sándor az elmúlt hetekben fogadta a Magyar Kórházszövetség, a Magyar Orvosi Kamara elnökét és más egészségügyi szakemberekkel is tárgyalt. A lap úgy tudja, már a kórházparancsnoki rendszer bevezetését is maga Pintér Sándor javasolta a kormányfőnek.

Április végén a Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet a kórházak központi gazdálkodási rendszerének kialakításáról. Erre a kormányzat nyolcmilliárd forintot rendelt, megvalósítását a belügyi tárcához tartozó kormányzati adatközponthoz utalta.

Az biztos, hogy Orbán Viktortól nem áll távol az a katonás fegyelem, amit Pintér megjelenése hozhat az egészségügybe.

Az orvosoknál egyáltalán nem jellemző a katonás rend, így fordulhatott elő, hogy többen is ellent mertek mondani arra a teljesen ésszerűtlen, és emberéletek veszélyeztető döntéseknek, amiket Kásler kiadott. Egy katonásan működő szervezetben ez nem történhetett volna meg. 

A 444 szerint a háttérben nagy mozgolódás zajlik, hogy a tárcák szétosszák Kásler feladatait. Akár az is megtörténhet, hogy az EMMI megszűnik.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.12

Soros: Orbán és Kaczynski elfoglalták az államot, ők az EU belső ellenségei

Orbán Viktor Magyarországon és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban elfoglalták az államot, és mozgalmaik ellenzik azokat az értékeket, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították - véli Soros György.

  • 2020.08.12

Az amerikai külügyminiszter nagy ívben elkerüli Magyarországot Orbán miatt

Közép-európai körutat tesz Mike Pompeo, az USA külügyminsztere. A kínai kommunista diktatúrával pajtizó Orbánnal inkább nem akar találkozni.

  • 2020.08.12

Hé csicskasajtó! Orbán nem szeretetből, hanem gyűlöletből mutat példát! - FFF

Míg Orbán csicskái hős vezérnek próbálják behazudni a felcsúti miniszterelnököt, addig a valóságban már szinte minden embercsoport ellen indított aljas gyűlölethadjáratot.