DK: büntessék, ha rossz eszközökkel látják el az egészségügyet!

DK: büntessék, ha rossz eszközökkel látják el az egészségügyet!

A Demokratikus Koalíció azt indítványozza, hogy számítson bűncselekménynek, ha valaki a koronavírus-járvány elleni védekezésre alkalmatlan eszközöket szerez be az egészségügy számára.

Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki online sajtótájékoztatóján a javasolt Btk.-módosításuk indoklásaként azt mondta, hogy fényképek tanúsága szerint a Kínából beszerzett eszközök egy részének dobozaira azt írták, hogy nem alkalmasak egészségügyi védekezésre. Hozzátette, az orvosegyetemek véleménye szerint a tesztek között is vannak megbízhatatlanok.

A politikus hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók is arról számolnak be, hogy számos helyen nincs megfelelő mennyiségű és minőségű védőeszköz. Úgy tűnik, hogy a "fürkészek, portyázók" rossz munkát végeztek, sok esetben használhatatlan eszközöket szereztek be, amivel veszélyeztetik az egészségügyi dolgozók és a többi ember egészségét - jelentette ki.

A kormány teljhatalmat kért magának, ezért elvárható, hogy a lehető legnagyobb gondossággal és felelősséggel járjon el - mondta. Megjegyezte, tudják, gyorsan kell cselekedni, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell figyelni arra, hogy csak megfelelő eszközök kerüljenek be az egészségügyi rendszerbe.

MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.04

20000 forintot vesz el Orbán minden budapestitől

A kormánypártok olyan költségvetést fogadtak el, ami bevezeti a Budapest-adót, minden egyes budapestitől elvesz évente 20 ezer forintot. Súlyos sarccal sújtották az önkormányzatokat - írja oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.07.03

Rabszolgák leszünk: heti 7 nap munka, havi 1 szabadnap

A vészhelyzet lejárta után is marad a rabszolgatörvény, továbbfejlesztett verzióban. A Fidesz látástól jövő Mikulásig dolgoztatná a magyarokat.

  • 2020.07.03

Baromságok, amiket Orbán ma reggel mondott

Orbán Viktor péntek reggeli prédikációit heteken át nélkülöznünk kellett. Most aztán ömlesztve kaptuk a hülyeségeket. Szerinte a magyar ember tengerre vágyik, a migránsok terjesztik a koronavírust, a nyugat pedig egyre hanyatlik.