Szél Bernadett nem vesz részt a kutyakomédiában

Szél Bernadett nem vesz részt a kutyakomédiában

A felhatalmazási törvény és annak visszavonása egy propagandaeszköz - mondta a független képviselő annak magyarázatául, miért nem szavazott a veszélyhelyzet végéről kedden.

A parlament valójában nem vette vissza a kormánynak adott felhatalmazást a rendeleti kormányzásra, hanem újabb felhatalmazást adott neki átmeneti rendelkezések formájában. A veszélyhelyzet visszavonásáról azért döntött hiába a parlament, mert arról csak a kormány dönthet.

Szél Bernadett szerint ez egy kutyakomédia, a törvényeket igazították a propagandához.

Tiltakozom és szeretnék mindenkit arra motiválni, hogy együttes erővel, a rendszer gyökeréig hatoló módon tiltakozzunk az elnyomó, embereken átgázoló hatalom ellen - írta Szél.

Posztjában Szél Bernadett ismét felhívta a polgárokat, hogy vegyenek részt a Nemzeti Manipuláció íveinek összegyűjtésében. Szerinte azért érdemes, mert ez a kezdeményezés arról szól, hogy nemet mondunk arra a fojtogató propagandára, ami hazug törvényekkel akarja elhitetni velünk, hogy ami a parlamentben történik, az a mi érdekünk. Pedig nem az - írja.

Egy hibrid rezsimben csak annak van jövője, ami szétfeszíti a kereteket, merthogy ezeket a Fidesz állítja fel - írta Szél Bernadett.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.15

Tízmilliárdokat tolnak Rogánék a kedvenc reklámcégeknek

Igencsak jól jövedelmező üzlet a hazug kormánypropaganda terjesztése.

  • 2020.07.15

A postások bérét is megspórolná Orbán, tüntetnek

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt tüntetnek a postások szombaton.

  • 2020.07.15

Titkolja a Fidesz, mennyiért vásárolta fel a Kínai Kommunista Párt

Gyónás helyett tovább titkolóznak a Fidesz-csicskák a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán.