Vigyázz, nehogy valaki szemet vessen a vidéki földedre a tudtod nélkül!

Vigyázz, nehogy valaki szemet vessen a vidéki földedre a tudtod nélkül!

A tulajdonosok tudta nélkül próbált földeket szerezni Balaton-felvidéken egy férfi. Szerencsére nem jött be neki. Persze a Fidesz-kormány nem töri magát az ügy tisztázásáért.

Mit szólnál hozzá, ha a hirdetőtábláról tudnád meg, hogy a Balaton-felvidéki földedre szemet vetett egy férfi? Ez ma Magyarországon nem egy szitkom, hanem a valóság. Nem csak, hogy megtetszett neki a föld, de a tulajok tudta nélkül meg is próbálta megszerezni azokat - erről a 444 írt először.

Mindezt úgy, hogy a bérleti szerződéseket csak a bérlő írta alá. A tulajdonos nem, hiszen nem is tudtak az egészről.

Ezek után már nem is olyan meglepő, hogy egy földügyekben járatos ember úgy jellemezte a szerződéseket,

Egyoldalú, a tulajdonosra nézve rendkívül terhelő, a bérlőre nézve nagyon kedvező.
A férfi egyébként azt mondta, hogy egy földhivatali ügyintéző tanácsolta neki ezt a módszert. Azaz, hogy a sikertelenül kézbesített tértivevényes megkereső levelekkel együtt adja be maga a hiányos szerződéseket. Mondván, „gyakorlatilag ez a földhivatalnál teljes mértékben rendben van”, miközben a törvény világosan fogalmaz: ilyen szerződést (egy tulajdonos kezében lévő földeknél) csak a bérbe adó nyújthat be.

Vadai: a földhivatal félrevezető információkat adott?

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a cikk megjelenése után azonnal írásbeli kérdéssel fordult a Miniszterelnökséghez. Azt akarta megtudni, hogy a földhivatal félrevezető információkat adott-e annak a férfinak, aki megpróbálta megszerezni a földeket. 

Orbán Balázs válaszában közölte, hogy nem hagyta jóvá a Tapolcai Járási Földhivatal ezeket a haszonbérleti szerződéseket.

Ez egy dolog, sőt, ez a minimum. De hogy lehetséges, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat?

Arra nem adott választ a fideszes államtitkár, hogy ez hogy történhetett meg. Annyit közölt, hogy félrevezető tartalmú tájékoztatás nem történt. De az nem derült ki, ezt miből gondolják. Volt bármiféle vizsgálat?

Elég nyugtalanító ez a nemtörődöm hozzáállás. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Ne álljanak a sötét oldalra! - üzente Karácsony a képviselőknek

Orbánék költségvetésének nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot. Ez ellen szólalt fel Budapest főpolgármestere ellenzéki városvezetőkkel együtt. 

  • 2020.05.20

Ovádi Péter miatt ezer milliárd forint közpénz elköltése válhat titkossá

Ma ismét bebizonyították a Fidesz-KDNP képviselői, hogy a magyar emberek érdekeinél sokkal fontosabb nekik Mészáros Lőrinc gazdagodása.

  • 2020.05.18

Százhetvenegy millával rövidítették meg Veszprémet Rogán kötvényei

A magyar adófizetők összesen 30 milliárd forintot veszítettek Rogán Antal letelepedési kötvényei miatt.